A Magyar Gyermeksebész Társaság 1979-ben alakult.
Alapítói között szakmánk olyan doyenjeit tisztelhetjük, mint Pilaszanovich Imre, Dénes János, Altorjai István, Rácz Dániel, Vincze János, Kontor Elemér, Thür Antal, Léb József. Eddigi elnökei: Dénes János, Altorjai István, Füzesi Kristóf, Pintér András, Verebély Tibor és Kiss Ákos Levente voltak.
A jelenlegi vezetőség tagjait ide kattintva találhatja.
A Társaság célja a hazai és nemzetközi eredmények ismertetése, a szakmai haladás előmozdítása az új ismeretek terjesztésével továbbá az elért eredmények feldolgozásával és megvitatásával.
Az MGYST tagja a MOTESZ-nek és a WOFAPS-nak, tagjain keresztül az EUPSA-nak. E két nemzetközi szervezeten túlmenően szakmai és baráti kapcsolatban vagyunk az európai nemzeti gyermeksebész társaságok többségével.
A Társaság évente két tudományos ülést tart és 4 évente rendez kongresszust, általában nemzetközi részvétellel.
A Társaság bevételei elsősorban a tagdíjakból, másodsorban a rendezvények bevételéből származnak.
A Társaságba történő belépéshez szükséges űrlap a "letöltések" menű alatt érhető el. Az éves tagdíj jelenlegi összege 4000.- Ft, a befizetéshez csekket
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
postázzuk!